Igaza lesz az „Örülünk, Vincente?” blog véleményének, hogy a terrorista hullám kikezeletlen pszichiátriai betegeket inspirálhat magányosan elkövetett ámokfutásra. Ezt látjuk Nizza után az összes Németországban elkövetett merénylet esetében: a würzburgi baltás támadástól kezdve, a müncheni ámokfutón, a reutlingeni machetés gyilkoson át egészen az ansbachi robbantóig. Ez utóbbi esetben külön szerencse az elkövető pszichés terheltsége, mert miközben a ruházatában nagy mennyiségű készpénzt, köztük egy köteg 50 Eurós bankjegyet találtak, de a robbantásra kiszemelt folklór fesztivál helyszínére az elkövetőt csak azért nem engedték be, mert nem volt belépőjegye. Nem volt rá pénze? Így bánatában egy étterem előtt robbantotta fel magát, és egyedül csak ő veszítette életét, miközben 15 ember megsérült, 4-en súlyosan. Sokkal több lett volna az áldozat, ha sikerül bejutnia a fesztiválra. Azaz, ha megfontoltabban jár el a merénylet tervezésekor, és belépőjegyet vált.
A merényleteknek akár volt terrorista motivációja, akár nem, a hatóságok siettek kijelenteni, semmi nem bizonyítja, hogy az elkövetők valamilyen iszlám terrorista szervezettel közvetlen kapcsoltban álltak volna. Amit készséggel el is hiszünk, de ettől függetlenül kérdés, hogy mennyire nyugtatja meg ez a közlés a német közvéleményt. Egy pszichés betegnek miért is kellene közvetlen kapcsolatban állnia terroristákkal? Hisz az ötletet az ámokfutásra közvetlenül a médiából kapja.
A hatóság azt is siet kijelenteni, hogy a terrorista fenyegetettség nem nőtt Németországban. Nem hát! Fegyveres terroristák továbbra sem szaladgálnak az utcákon. De jobb, ha minden német nő tudomásul veszi, ha a lakását elhagyja, akkor sportcipő legyen a lábán és ne tűsarkú, hogy gyorsabban tudjon futni! Ahogy a videóból kimerevített képen látható lány is fut. (Elnézést kérek a fénykép minőségéért!) Ruhát pedig olyat vegyen fel mindenki, amelyben kényelmesen érzi magát egy fedezékben lapulva, mert ez is szempont lehet, ha a túlélés esélyeiről van szó.
A képen látható lány elmondhatja magáról, hogy Münchenben, az Olimpia bevásárlóközpontnál, néhány lépésről nézett farkasszemet az ámokfutó gyilkossal a McDonald's előtt. Annak köszönheti az életét, hogy nem vert gyökeret a lába, hanem reflexszerűen sarkon fordult és futásnak eredt. (Bár úgy rémlik, mintha már oda is futva érkezett volna, de ez a megjegyzés jelen esetben csak a müncheni merénylet ellentmondásosságát jellemzi.) Meg persze annak, hogy megőrizte sportos testalkatát. Még a mellette futó férfiakat is megelőzte a futásban. Most képzeljük el ugyanezt tűsarkú cipőben!
Szóval a terrorista fenyegetettség nem nőtt Németországban, jóllehet már a féltékenységből elkövetett emberölést is az utcán hajtják végre – mások szeme láttára. S ha németek vonatra ülnek, baltás gyilkosokkal találkozhatnak. De azt sem tudhatják, hogy egy válltáskában mikor lapul bomba.
Nyilván az is megnyugtatóan hat a német állampolgárokra, hogy a hatóságok még vizsgálják a magányos tettesek motivációját. Milyen motivációja legyen egy pszichésen terhelt személynek?
A motiváció kérdéséről
Mások motivációját is meg kellene vizsgálni a menekültválsággal kapcsolatban! Például azokét, akik milliós létszámot meghaladó tömeget rávettek tavaly erre a kontinentális méretű népvándorlásra. Akik elhitették velük, hogy nekik joguk van egész Európán illegálisan átvonulni, hogy eljussanak az általuk tetszés szerint kiválasztott célországba. Vizsgálni kellene például Angela Merkel motivációját is, aki meghívót küldött a szír menekülteknek Németországba, és elhitette velük, hogy „Wilkommenskultur” fogadja őket! Csak végig kell gondolni, hogy mit fog érezni egy pszichésen instabil személy, ha csalódik ebben a szíves fogadtatásban! Mit fog érezni, ha a menekültkérelmét elutasítják, és megkapja a hatóság végzését a kiutasításáról? Ebből a képzeletbeli helyzetből kiindulva számomra részletkérdésnek tűnik, hogy a menekült keresi-e a kapcsolatfelvétel lehetőségét valamilyen iszlám terrorista szervezettel, vagy magányos ámokfutóként lép akcióba. A motivációja a kettő közül bármelyikre adott. És menekültek százezrei élnek ma Németországban ilyen pszichés tudatban.
De ettől függetlenül örülünk (Vincente), hogy a terrorista fenyegetettség nem nőtt!
Nem is kell vizsgálni azt a kérdést, mert anélkül is érthető, hogy a háborús menekültek számára a háború, amely az otthonaikból elűzi őket, eleve pszichés terhet jelent. De azt a pszichés állapotot, amely ebből kialakul, azt már bizony vizsgálni kellene, hogy a menekültek a magyar határon nem kérik, hanem követelik a jogaikat! Követelik a bebocsáttatásukat az Európai Unióba! Elég csak a röszkei határátkelőnél történt zavargásokra, a gyűjtőtáborból való szökdösésekre, a menekülteknek a Keleti pályaudvarnál tanúsított magatartására, vagy az autópályákon való vonulásokra gondolni. A menekültek úgy érezték, hogy nekik erre mind joguk van. Joguk van jobb ellátást követelni, a befogadó országnak pedig nincs joga a saját lehetőségeit mérlegelni. Jelen pillanatban is éhségsztrájkot folytatnak a menekültek Horgas térségében, Magyarországra való bebocsátásukat követelve.
Ez az egész már egy súlyos aránytévesztést jelez. Úgy tűnik, hogy a kontinentális méretű illegális bevándorlás alanyi joggá vált a menekültek szemében. És ez az egész előrevetíti azt a helyzetet, hogy hónapokkal később százezrek fogják kézhez kapni a német hatóságoktól a kiutasító határozatot. Mindezt tudni lehetett előre!
De vizsgálni kellene a „migránssimogató” magatartás motivációját is, amelyről kerek perec elmondhatjuk, hogy csak olaj a tűzre. Sőt, egyes „jogvédők” esetében akár a pszichés terheltség kérdése is joggal felvetődik. Ebben a tekintetben elég, ha az Orbán-fóbiára és az idegengyűlöletre felépített érvelésre utalok. Közvetve a „migránssimogatókat” is felelősség terheli abban a kérdésben, hogy most menekültek százezreinek kell csalódniuk a „Wilkommenskultur” ígéretében. Ezt egy évvel ezelőtt is pontosan lehetett tudni, hogy így lesz! Hiszen Németországnak és személyesen Angela Merkelnek is be kellett látnia, hogy a kialakult válság az ország lehetőségeit messze meghaladja. Előre tudni lehetett, hogy Németország is csökkenteni fogja a menekülteknek nyújtott kedvezményeket, szigorítani fogja a befogadásuk feltételeit, és könnyíteni a kitoloncolásukat.
Az eddigieket általánosságban írtam, amely egyaránt vonatkozik a würzburgi baltás támadásra, a müncheni ámokfutóra, a reutlingeni machetés gyilkosra és az ansbachi robbantóra. De külön is kell foglalkozni a müncheni ámokfutó esetével, mert az kilóg a sorból, és jellegzetes egyéni vonásokat mutat.
Kérdőjelek a német rendőrség tevékenysége körül
Csak érdekességképpen először bemutatok két felvételt, hogy bevezessem a kérdőjeleket. Az első kép azt mutatja be, hogy a bajor rendőrség civil ruhás rendőröket vetett be az akcióban. Egy fegyveres bevetésre miért civil ruhás rendőröket küldenek? Bizonyára megvan az oka, de furcsállom. Hiszen a civil ruhás rendőrt egyedül csak a láthatósági mellény különbözteti meg a valószínűsíthető terroristáktól. Az állampolgárok is csak ebből ismerik fel a rendőröket. Máskülönben, ha terroristákkal kell harcolni, akkor golyóálló mellényt kellene viselni, és nem strandruhát!
Az a véleményem, hogy a láthatósági mellény kifejezetten jó célpontot nyújt a terroristák számára, azaz kiszolgáltatottá teszi a tűzharcban a rendőröket.
A második kép a bevásárlóközpontból kiengedett civileket mutatja. Vajon miért teszik fel az emberek a kezüket? Egy terrorista feltartott kézzel nem fogja őket lelőni? Vagy a rendőröket kell megnyugtatni, hogy nincs a kezükben fegyver, ők nem terroristák? Ha én terrorista lennék, és el akarnék menekülni a helyszínről, simán beállnék a sorba – feltartott kézzel.
Mellesleg az ámokfutónak volt ideje a Mekiből átballagni a bevásárlóközpontba, ott is lövöldözni egy sort, majd fölmenni a tetőre, és onnan is lövöldözni egy kicsit, mire kiértek a rendőrök. Ennyi ideig tartott kivételezni a raktárból a láthatósági mellényeket és a fegyvereket? De még utána sem tudták, hogy hol van az ámokfutó, hisz egy kilométerrel odébb lett öngyilkos. Mindez órákba telt. Szóval a pár ezer rendőr teljesítménye gyakorlatilag nulla volt – órákon keresztül.
A müncheni eseményeket végig kaotikus jelenetek jellemezték. Mintha a rendőrség nem lett volna igazán a helyzet magaslatán. A beszámolók eleinte legalább három támadóról szóltak, a végén egyetlen ámokfutó lett belőle. (Ismét utalok az első fényképre, a rajta szereplő lány a mellékutcából futott ki.) A hírek eleinte a központból is lövöldözésről számoltak be, de kiderült, hogy vaklárma az egész.
A rendőrség megkérte a lakosságot, hogy ne töltsenek fel fényképeket és videókat a netre, mert ez a terroristákat segítheti. Ugyanakkor a rendőrség lehetővé tette, hogy órákon keresztül kacsa hírek uralják a médiát. Például arról, hogy az „egyik” merénylő neonáci bakancsot visel. Erről még ma sem tudjuk, hogy van-e igazság benne. De olvashattuk már magyar fordításban az ámokfutó szavait is a médiában, és onnan tudjuk, hogy az „idegeneket” szidta, meg azt is, hogy ő német. Szóval teljes káosz volt a tájékoztatásban is.
Később tájékoztatást kaptunk arról, hogy a kilenc áldozatból hét bevándorló volt. Az egymásnak ellentmondó hírek szerint volt közöttük török, koszovói, görög és sajnálatos módon egy magyar is. És el is jutottunk a motiváció kérdéséhez, amelyről a német hatóságok mélyen hallgatnak.
A müncheni ámokfutó motivációjának kérdése
Tartok attól, hogy a teljes igazságot a müncheni Olimpia bevásárlóközpontnál elkövetett ámokfutó merényletsorozatról soha nem fogjuk megtudni, melynek oka – úgy vélem – a német hatóságok politikai megfontolásból torz tájékoztatása. Az igazságot én sem tudhatom, amit leírok, az részemről is csak feltételezés. Tessék elolvasni, és megítélni, hogy van-e a gondolataimban realitás!
Az elkövető
Ezekre a következtetésekre akkor jutottam, amikor elolvastam a hvg cikkét a 15 éves magyar áldozatról, és módomban állt megtekinteni az édesapával készített riportot is, meg az áldozat fényképét is. A magyar áldozat roma származású. Illetve, ami az esetünkben lényeg, hogy a müncheni ámokfutó nézhette bevándorlónak. Kérem, hogy most senki ne gondolja azt, hogy rasszista vagyok, mert nem rólam van szó, hanem az ámokfutó indítékáról! Sajnálom a fiút, mert nagyon helyes srác volt!
Már első hallásra is gyanús volt a hír, hogy a müncheni ámokfutó áldozatainak többsége tizenéves volt. A rendőrség is vizsgálta, hogy lehet-e a dologhoz köze annak, hogy az iskolatársai éveken keresztül lelkileg bántották. Ez a gyanú csak erősödött bennem, amikor kiderült, hogy az áldozatok többsége (két kivétellel – ha igaz) bevándorló. Jelentősége nem is ennek van. Hanem annak, hogy látszott-e rajtuk. És ez az, amit soha nem fogunk megtudni a political correct német hatóságoktól.
A gyanú még jobban fokozódott, amikor a német hatóságok beszámoltak arról, hogy az ámokfutó a Facebookon hívta meg áldozatait a Mekibe egy ingyen kajára. Persze a német hatóságok tagadják, hogy ez a meghívás célirányos lett volna, azaz konkrét személyeknek szólt volna, de ez nyilvánvaló hazugság. Mai hír, hogy Terry Black fiának három iskolatársa is az áldozatok között van. Ekkora véletlen nem fordulhatna elő, ha a maghívások nem voltak célirányosak.
Eredetileg azt lehetett vélelmezni, hogy az ámokfutó olyanokat hívott meg a Mekibe, akik őt bántották. Szőkékre és kékszeműekre gondoltam volna, azaz fajgyűlölőkre. De miután láttam a magyar áldozat fényképét, összeáll a kép. Az ámokfutó volt az idegengyűlölő! Ez egybevág azzal, hogy a bevásárlóközpont tetején is „idegenekről” beszélt. Erről akkor tudhatnánk biztosan, ha látnánk a többi áldozat fényképét is.
Ez egyben a magyar áldozat édesapjának a kérdésére is válasz, mely úgy szót, hogy „miért pont az én fiam?”.
Ismerjük ezt a jelenséget – éppen a romákkal kapcsolatban. Az egyik roma a másik romában találja meg a gyűlöletének tárgyát, mert úgy véli, hogy a saját kirekesztettségének a másik életmódja (életvitele) az oka. Jelen esetben is erről lehet szó. Az ámokfutó önmagát a németek közé sorolta, mert Németországban született. A lelki instabilitásának pedig az lehetett az oka, hogy érezte, a barna bőre és barna haja miatt őt nem fogadják el németnek. A bűnbakot pedig a bevándorlókban vélte meglelni, akik nem Németországban születtek, hanem otthonról hozták a kultúrájukat. Azt gondolhatta, hogy miattuk kirekesztett. Ez a müncheni merényletsorozat kapcsán a legnagyobb kérdőjel.
A magyar áldozat édesapja szóvá tette, hogy a német hatóságok nagyon gyorsan el akarták temetni az áldozatokat. Talán azért siettek, nehogy valaki az áldozatokban észrevegye a közös vonásokat.
Tanulsága persze ennek az esetnek is van. Nem szabad elfogadni senkitől meghívást még a Mekibe se! Sőt, jobban tesszük, ha a szendvicsünket magunk készítjük, és otthon fogyasztjuk el. A mai világban jobb az óvatosság!
