A kölni események után most már van arra lehetőségünk, hogy a párizsi terrortámadásokhoz képest kicsit széleskörűbben vonjuk le a tanulságokat. A párizsi események is megmutatták, hogy a terrorizmus célja félelemre kényszeríteni az európai társadalmakat. A terroristák el is érik céljukat, ha a hétköznapi életünkre nyomást tudnak gyakorolni és félelmet tudnak ébreszteni. Párizs azt mutatta meg, hogy igen, a terroristák itt vannak közöttünk, a menekültekkel együtt bejutottak Európába. De mivel már eleve itt is voltak, hisz sokadik generációs bevándorlókként köztünk éltek, ez nem okozott akkora sokkot. S bár láttuk, hogy kerülnünk kell a tömeget, ahol egyszerre sokan válhatunk célponttá, mégis azt mondtuk, hogy nem engedünk a terrorista kényszerítésnek, és nem vagyunk hajlandók változtatni a megszokott életünkön. Mára mintha ez már tovatűnt volna. A terrorizmus immár az intim szféránk része lett.
Kicsit más dolog, ha terroristák bombát robbantanak egy szórakozóhelyen, amely széttépi a környezetében az embereket. Nem sok esély van az ilyesmit túlélni. Ehhez képest szinte ártatlan dolognak tűnik, ha egy nőt 20-30 erőszakoskodó férfi veszi körül és molesztálni próbálja. Általában az áldozat élete nincs veszélyben, de azzal a lelki traumával kell tovább élnie, amelyet a szexuális erőszak okozott. Hasonló helyzetben van az a fiatalember is, akinek a szeme előtt molesztálják a barátnőjét, és úgy érzi, hogy tehetetlen, mert nem tudja megvédeni a nőt. Ez a lelki sérülés az, amire azt mondom, hogy a terrorizmus az intim szféránk része lett. Ezen a lelki traumán talán mégsem olyan könnyű az áldozatoknak túltenni magukat, mint gondolnánk. Marad az egyetlen lehetőség, hogy otthon ülünk, és ki sem mozdulunk. Vagyis a terrorizmus mégiscsak rányomta a bélyegét az életünkre.
Terrorizmus ez is, amit Kölnben és számos más európai nagyvárosban követtek el közel-keleti és észak-afrikai menekültek Szilveszter éjszakáján. Ez eleve a bűncselekmény jellegéből következik, mert tömegeket inzultáltak, és a bűnözők maguk is tömegesen léptek fel. A rendőrség tehetetlensége is az elkövetés tömeges jellegéből adódott. Mi más volna ez, mint terrorizmus? A céljuk ez esetben is a félelemkeltés volt, hogy bebizonyítsák, itt vannak Európában és rettegni kell tőlük, mert tehetetlenek vagyunk velük szemben. Ez a félelem benne is maradt az áldozatokban. Meg még számos egyéb dolog is… Például az a tudat, hogy a rendőri védelemre nem számíthatsz, nem képesek megvédeni az atrocitásokkal szemben. Benned marad a tudat is, hogy ehhez a cselekedethez nem kell feltétlenül gyilkos terroristának lennie az elkövetőnek. Sőt, azt is átélheted, nem is biztos, hogy az elkövetőre rá lehet bizonyítani a bűncselekményt, azaz komoly eséllyel megúszhatja.
A helyszínen terroristaellenes kommandót nem lehet bevetni, tömegoszlatási módszereket nem lehet alkalmazni, hiszen bűnözők és áldozatok vegyesen vannak jelen a helyszínen. A rendőrjárőr legfeljebb szórványos igazoltatásra képes, de nem garantált az sem, hogy minden sértetthez eljut a segítség. De még az sem, hogy a járőr egyáltalán érzékeli a bűncselekményt, és intézkedni tud. Sokszor a bűncselekmények kivizsgálására sem képes a rendőrség a megfelelő intézkedéseket megtenni.
Mindebből pedig visszamarad egy olyan jellegű frusztráció, hogy minek kellett egyáltalán ott lenned. Hogy te magad vagy a hibás abban, hogy áldozattá váltál. Ráadásul mindezt erősíti benned a hatóságok és a liberális média magatartása, amely a történtek agyonhallgatására (szőnyeg alá seprésére) irányult. Napokig híreket sem lehetett hallani a történtekről, és még egy héttel az események után sem lehet tudni egyértelműen, hogy mi is történt. Hogyan fogják a hatóságok ekkora késéssel az eseményeket kivizsgálni? A sértettekben óhatatlanul ott marad a félelem, hogy a rendőrség nem képes az állampolgárok személyi biztonságát sem garantálni.
Itt vannak a terroristák közöttünk. De ezen már túl vagyunk. Most már kénytelenek vagyunk kissé másképp gondolni erre! Valahogy úgy, hogy itt vannak a muszlim menekültek közöttünk. Eddig elhittük, hogy nem minden menekült terrorista. Most viszont kénytelenek vagyunk arra gondolni, nem elég a terrorizmustól tartani, amikor eleve a muszlimoktól is félni kell! Adódik a következtetés, amit le kell vonni a történtekből: hiába a saját vallási toleranciánk, ha az iszlám eleve nem toleráns a mi eltérő kultúránkkal szemben. Sokszor leírtam már, és nem én vagyok az egyetlen, aki ilyesmiről írt. Képtelenség a vallási tolerancia az iszlámmal szemben, ha ők maguk nem érettek erre a toleranciára. Hiába a Willkommenskultur, ha a muszlim menekültek nem érdemesek rá, hogy Európa szeretettel fogadja őket. Ez a tanulsága a Szilveszter éjszakának. Nem én vagyok az egyetlen, aki így gondolja. Nagyon sokan vagyunk…
Hiába minden, ha az iszlám 300 évvel el van maradva. Még csak most tart az iszlám a saját vallásháborúinál, a felvilágosodás fázisán még nem ment keresztül.
Mit akar a liberális bevándorláspolitika? Mit akar Angela Merkel? A feje lágyára esett mind? Szerintem nem. Csakhogy nem őszinték a kérdésben, ez egyre jobban érződik. Az egyre nyilvánvalóbb, hogy nem az európai társadalmak érdekét nézik ebben a kérdésben.
Nagyot hibázott az Egyesült Államok, hogy a szunnita-síita vallási ellentétekbe beletenyerelt. Képtelenség oda demokráciát exportálni, ahol még ilyen vallási ellentétek mentén oszlik meg a társadalom. Vagy mégsem? Mert talán nem véletlen, hogy az Egyesült Államok egy permanens feszültséggócot hozott létre a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Mi pedig a muszlim menekültek okozta válság révén szép fokozatosan haladunk a következő európai (vagy világméretű?) vallásháború felé, amely az elvakult liberálisok és az antiliberálisok között fog folyni. Úgy látszik, hogy a felvilágosodásunkat még mi sem fejeztük be teljesen. Csak most már a liberalizmus elvakult eszméjétől kell megszabadulnunk, amely nem tűz ki más célt, mint az Egyesült Államok által olyannyira óhajtott egypólusú világrendszer ránk kényszerítését!
Ajánlott olvasmány:
- · A nagy szakadás: Miről szól a szunnita-síita ellentét?
- · Az ukrán válság vagy az ISIS veszélyesebb Magyarországra?
