Tamás Gáspár Miklós cikke nem olvashatatlan kézírás, inkább a tartalom, a gondolatiság megértésével vannak gondjaim. Úgy vélem, ismét csak a tőle már megszokott „liberális antikapitalista” értelmiségi nyafogásról van szó (csak utalok rá, hogy a szerző szerint az ellenzéki értelmiségi szónak ez a jelentése hazánkban), amelyben akárhogy is kutatom, nem találom, hogy mi volna a baloldali nézet. Azt pedig véletlenül sem lelem, hogy mi volna a cikkben a radikális baloldaliság. Feltételezem persze, hogy az „antikapitalista” nézet radikális baloldaliságot takar, valami olyasféle dolgot, mint a marxizmus, de azt már végképp ne keressük, mert TGM marxizmusáról lassacskán már nem lehetek meggyőződve.
Nézzük tehát sorra, hogy miféle tartalmi problémáim merülnek fel a cikkel kapcsolatban!
TGM 2013.3.17-én
TGM sajátos liberális antikapitalizmusáról
Idézek TGM cikkéből: „A rezsim egyik leghatásosabb fegyvere a butaság.” Ezt nem vitatom, hogy így van, de rögtön vissza is kérdezek: vajon hova sorolja a szerző a „demokratikus ellenzék” butaságát? A rezsim fegyvertárába? A rezsim érdeme volna, hogy az ellenzék „buta”? Nehogy azt higgyük már, hogy a butaság a rezsim kizárólagos sajátja, mert `89 óta ez a rendszer jellemzője. Az ellenzék éppen olyan „buta”, mint amennyire az egész rendszer az. Hozzáteszem – ha lehet a butaságot magasabb fokon (értsd „jobban”) csinálni –, akkor a kormány még ebben a kérdésben is jobban teljesít. Pontosabban az ellenzék csinál önmagából bohócot. Lásd, a szerző is leír mindenféle „butaságot” anélkül, hogy értené a saját mondanivalója hiányosságait.
Majd a szerző így folytatja: „A magyarországi kormánytöbbség nyugodtan betilthatná az ellenzéki pártokat és társadalmi mozgalmakat, hiszen úgyse számítanak sokat.” A válaszomat is rögtön megadom: ugyan miért kellene az ellenzéki pártokat betiltani, hiszen azok egyébként is önként menetelnek a politikai süllyesztőbe – szinte mind, kivétel nélkül, úgy, ahogy vannak, a liberális nézeteikkel és európai értékrendjükkel együtt. És én a legnagyobb jóindulattal is ide sorolom az egyébként szociáldemokrataként/szocialistaként előadott kvázi-liberális nézeteket is, de ide sorolom a szerző sajátos nézeteit is, amelyet egyetlen fogalommal, a külön TGM számára kitalált „liberális antikapitalizmus” fogalommal írok le, amelyről most már nyíltan felvetem: egyáltalán nem tudom, hogy mit takar. A szerző magának köszönheti, hogy immár őt is belesorolom ebbe a körbe.
TGM önkritikusan elmondja magáról, hogy néhány év liberális tévelygés után talált vissza a „baloldalra” – de hogy pontosan hova, azt nem tudjuk. Sokszor még ma is inkább kihallani a liberális emberjogi véleményt a szavaiból, mint az antikapitalista gondolatot – a marxizmusról pedig inkább ne is beszéljünk! TGM a mai napig adós az „antikapitalizmusának” tartalmi összefoglalásával. A „liberális antikapitalizmus” fogalma alatt tehát azt értem, hogy TGM szavaiban zavaró módon keveredik a liberális és az antikapitalista gondolat. Jelen esetben is a szerző mintha elsősorban „demokratikus ellenzéki” volna, mintsem antikapitalista.
Önmagában véve persze nem volna ezzel semmi baj, ha TGM nem volna közszereplő és közvéleményformáló tényező. De hát a szerző saját maga írta, hogy „a rezsim egyik leghatásosabb fegyvere a butaság”. Igen, a rezsim idegengyűlöletre alapozva manipulálja a közvéleményt – a „demokratikus ellenzék” (értsd a liberálisok) pedig az idegengyűlöletre alapozva teszi ennek ellenkezőjét, és kiált farkast. A kettő között mindössze annyi a különbség, hogy az utóbbi teljesen kontraproduktív, lévén a nemzeti érzés és a hazaszeretet – egyelőre még mindig – önmagában is pozitív érték, amivel szemben a „liberálisok” nem tudnak felmutatni semmit.
Folytatva az elemzést TGM ezt írja a „demokratikus ellenzékről”: „Ameddig a menekültválság tart, szükség van rájuk, mint bűnbakra.” Dehogy van szükség rájuk! Ez nem így van! Ehhez a rezsimnek nem ellenzékre van szüksége, hanem menekültekre. A „liberálisok” pedig mindössze teszik, amire képesek, azaz semmit. Megmutatják valós formájukat és impotenciájukat.
Az álbal szellemi teljesítményéről
A cikk csúcsa következik: „Hiába látjuk Aleppó ripityára bombázását, még mindig „illegális gazdasági bevándorlókról” és „határsértőkről” vartyognak. Mindegy. A kerítéspolitika és a xenofób-rasszista rendőrállam egész Európában győzedelmeskedik; a munkanélküliségtől, tehát a kiélezett munkapiaci versenytől rettegő dolgozók a szélsőjobboldalra szavaznak mindenütt…”
Esetleg, ha volna a „demokratikus ellenzéknek” – vagy stílszerűbb itt az „álbal” kifejezést használni – valami valódi baloldali javaslata a menekültválság megoldására, akkor nem ez volna a helyzet. Akkor a választópolgár számára is volna valóságos alternatíva, és szavazhatna a szélsőjobboldal helyett a valódi baloldali javaslatokat felmutató pártokra is. Csakhogy az álbal még mindig az „antifasiszta összefogás” jelszavával kampányol. Következésképpen a „demokratikus ellenzéknek” legalább akkora szüksége van a lappangó rasszizmusra és idegengyűlöletre, hogy farkast lehessen kiáltani, mint a rezsimnek a menekültekre az idegengyűlölet szításához. A kormány és ellenzéket úgy tűnik, jól megértik egymást a butaságban, hisz falaznak egymásnak. De valójában az ellenzék a „butább”, hiszen szabályszerűen taszítja magától a szavazókat a Fidesz és a szélsőjobb felé. Valójában a „demokratikus ellenzéknek” teszi naggyá a nemzeti oldalt. Gratulálok ehhez a teljesítményhez! Amelyhez sajnos hozzájárul a szerző is.
Mert volna ilyen alternatíva (erről majd később), csak hát nem a dekadens Nyugatról kellene venni a baloldaliság mintáját! Igaz, hogy akkor nem lehetne olyan kijelentéseket sem tenni, hogy „a szociáldemokrácia haldoklik”. Persze, hogy haldoklik, ha a korosodó, mégis mérvadó jeles antikapitalista gondolkodónk semmi modern gondolatra nem képes. Mert ahhoz bizony a szociáldemokrácia eszméjét is meg kellene újítani!
Még egy idézet maradt vissza a cikkből. „A magyarországi kormánytöbbség … alkalmazkodik az idegengyűlölet és az Európa-ellenesség viharosan erősödő hangulatához.” Ez az állítás durva csúsztatás a szerző részéről, ezért ki is kérem magamnak. Egy olyan gondolatot sugalmaz a szerző, mintha a liberális bevándorláspolitika elutasítása eleve idegengyűlöletet és Európa-ellenességet tükrözne. Mintha nem is lehetne baloldali olyasvalaki, aki a menekültkvótákat ellenzi. Ez nem így van! A menekültválságnak igenis létezik a liberális bevándorláspolitikától eltérő humánus megoldása is, csak az nem a neoliberális elvek szerint valósulna meg. Ne felejtsük el, hogy a liberális bevándorláspolitika valójában neoliberális, hiszen nem lehet a véletlen művének tekinteni egy globális menekültválság beindítását. Abból kiindulva, hogy a „demokratikus ellenzék” spontán módon az Észak-atlanti neoliberális-neokonzervatív mainstream irányvonallal azonosul, emiatt a liberális bevándorláspolitika elutasításában valójában nem Európa-ellenesség, hanem neoliberalizmus-ellenesség fogalmazódik meg. Ezt nem szabad és nem lehet Európa-ellenességnek nevezni.
A menekültválság megoldásáról
Igenis létezik a menekültválságnak humánus megoldása, és lehetséges az Európába érkező – valóban dolgozni akaró – menekültek letelepítése is. Erről már több cikkemben írtam, legutoljára itt. Idézet következik a cikkből.
„Vajon miért viszonyul idegengyűlölettel Európa a menekültekkel szemben? Hiszen ugyanarról van szó, a munkanélküliségről és a munkahelyféltésről! Ez motiválja az idegenkedést a bevándorlóktól. Erre rakódik rá az idegen kultúrával és eltérő vallással szemben érzett félelem. Mivel a bevándorlókat sem várja más, mint munkanélküli sors, esélyük sincs az európai társadalomban való integrálódásra. Törvényszerűen ki fog alakulni a gettósodás és a párhuzamos társadalom. De mi ezt is letagadjuk.
Ezt a bevándorlási válságot is a neoliberális/neokonzervatív globális kapitalizmus olcsó munkaerőigénye, és tegyük hozzá, a tömeges munkanélküliség igénye kreálta meg, amit emberi jogi maszlaggal körítve próbálnak lenyomni a torkunkon. Ennek a menekültválságnak a megoldása sem képzelhető el a menekültek vak módjára való befogadásával, mert az amúgy is meglévő munkanélküliség drasztikusan megnő. A menekültválság megoldása elképzelhetetlen a munkanélküliség egyidejű felszámolása nélkül! Ebben az esetben is a munkaidőcsökkentés lehet csak a megoldás! Csak ebben az esetben képzelhető el, hogy az európai népesség szolidárisan tekintsen a bevándorlókra! Ez az alapfeltétele, hogy a bevándorlóknak reális esélye legyen az integrálódásra!”
Az európai ember munkahelyféltése természetes jelenség, nem nevezhető sem rasszizmusnak, sem idegengyűlöletnek. Csodálkozom, hogy ezt az önmagát antikapitalista gondolkodónak nevező szerző nem érti, és nem ismeri fel a megfogalmazott gondolat fontosságát. Sajnálattal látom, hogy saját antikapitalizmusát a szerző nem képes világosan elhatárolni sem az álságos emberjogi liberalizmustól, de még kevésbé a humanizmus teljes hiányával jellemezhető neoliberalizmustól.
Be lehet fogadni a menekülteket, csak nem mindegy a sorrend, hogy először elszabadítjuk a munkahelyféltést és ennek alapján az idegenellenességet, avagy először megteremtjük a szolidaritás nélkülözhetetlen feltételeit. Nekem úgy tűnik, mintha a liberálisok szándékosan szétverni szándékoznának a menekültek iránt mutatott szolidaritást. S ha kiderülne, hogy a szolidaritás előfeltétele a munkanélküliség felszámolása, talán az is kiderülne rögtön, hogy a neoliberálisok máris nem fogják szorgalmazni a menekültek nyakló nélküli betelepítését. Talán még a háborús krízisek is soron kívül megoldódnának…
Mit lehet ehhez még hozzáfűzni? A szerző még meg is jegyzi ártatlanul, hogy „a szociáldemokrácia haldoklik”. Nem lehet csodálkozni az európai népességnek sem a liberalizmus-ellenességén, sem a liberalizmus igényeit szervilisen kiszolgáló szociáldemokrácia-ellenességén. A kétarcú liberalizmus saját magának köszönhetik ezt a helyzetet, mert igenis lehetne valóban humánus és baloldali megoldást kidolgozni a menekültválságra. Hogy a liberalizmus ezt nem teszi, azzal mutatja meg leginkább, hogy nem baloldali. Sajnos ezek a megállapítások napjainkra már a liberalizmust szervilis módon kiszolgáló szociáldemokráciára is vonatkoznak. Én pedig nem tehetek egyebet, mint rámutatok az ebben rejlő butaságra.
Az idézeteimet Tamás Gáspár Miklóstól hadd zárjam a saját utolsó sorával: „Adyt kell olvasni. Sürgősen, sokat, és a politikai prózáját is. Most. Azonnal.” Nos, kedves TGM, hiába olvas valaki Adyt, ha baloldali módon gondolkodni nem tanult meg. Félek tőle, hogy ebben a korban már kicsit késő lenne elkezdeni. Bár ha a marxizmusra gondolok, azt nem is Adytól kell tanulni!
