Amikor Tamás Gáspár Miklósnak a menekültválság jelentéséről szóló cikke megjelent magyar fordításban, még nem voltam a Kettős Mérce rendszeres olvasója, ezért nem került a látómezőmbe, így a véleményemet csak jelentős késéssel, most tudom megfogalmazni.

Évek óta nagy aggodalommal figyelem TGM küszködését önmagával, amit a marxista filozófus vív a benne rejlő emberjogi liberálissal. Ezt a cikkét olvasva, megerősítve érzem magamat abban a kialakult véleményemben, hogy ebben a harcban a marxista TGM elbukott a liberális énjével szemben: a liberalizmusát látom, de az antikapitalizmusát nem. Úgy tűnik, a szerző a képességét is elveszítette arra, hogy a környező világot helyesen tudja értelmezni. Döbbenten állapítom meg, hogy a jelenlegi migrációs válságot sem érti. Fontosabbnak tűnik számára, hogy a kedvenc frázisait az etnicizmusról és a rasszizmusról belekényszerítse az elméleteibe, és ennek a szándékának akár még az osztályharcos lényeget is képes beáldozni. Így tulajdonképpen TGM is a neokonzervatív liberalizmus biodíszletévé vált. A nézetei tökéletesen alkalmasak a baloldali közvélemény félreorientálására.

A kvótanépszavazásról szóló blogbejegyzésemben a minap kifejtettem, hogy bár a liberális bevándorláspolitikának egyáltalán semmi ötlete nincs a jelenlegi menekültválság humánus megoldására, de ilyen európai megoldás igenis létezik, amely egyszerre humánus, sőt liberális. Csak éppen nem neokonzervatív… Egyáltalán semmi reakció nem volt rá.

Az Orbán-féle kvótanépszavazással kapcsolatban végre világosan láthatjuk, miért tolódik a magyar politika jobbra, sőt miért tartunk a fasizálódás felé. Igaz, hogy a média nem nevezi meg a fasizálódás okait, de mindez jól kiolvasható hvg.hu és a Kettős Mérce cikkeiből, én pedig megteszem, hogy kimondom azt a szerzők helyett.

Egy egészen jó cikket olvastam a Kettős Mérce blogban, a szerzője Kapelner Zsolt, aki interjút készített Işık Sarıhannal, a We Need to Talk About Turkey szerkesztőjével. Innen az előzményezett cikk címe: Beszélnünk kell Törökországról. Persze előre kell bocsájtanom, hogy nem vagyok sem a török belpolitika, sem az iszlám fundamentalizmus szakértője, így egyáltalán nem szándékozok a cikkel kapcsolatban észrevételeket tenni. Kizárólag arra szorítkozom, hogy az interjúalany magyar vonatkozású megjegyzéseire reflektáljak.

A napokban is megkaptam, hogy fasiszta vagyok. A változatosság kedvéért ez most a HVG felületén, egy cikk vitájában történt, amely valójában egy internetes szavazásról szól. Maga a szavazás nem igazán érdekes, hacsak a szándék nem, hogy a média az általa összegyűjtött 7 (valójában 8) legpofátlanabb módról akarja az olvasót megszavaztatni, ahogy a menekültekkel bánunk. De eszébe sem jut például azt a kérdést feszegetni, hogy Angela Merkel meghívót küldött a szír menekülteknek, minek hála több mint egymillió migráns érkezett Európába, akik közül most már a németek is legkevesebb 400 ezer főt szeretnének kiutasítani, mint nem kívánt létszámfölöttit. Ez talán nem a menekültekkel való bánásmód kérdéséhez tartozik? Azaz nem esik szó magáról a liberális bevándorláspolitikáról. Pedig vagyunk jó páran, akik ezt tartjuk a legpofátlanabb dolognak, amit ráadásul nemcsak a menekültekkel szemben követtek el, de az európai polgárok összességével szemben is.

Egy rövid hír, amit változtatás nélkül veszek át a Bal-Rad portáltól, és mutatom be önálló szövegdobozban, hogy a saját szavaimtól elkülöníthető legyen. A címe Frontex: lehetetlen a menekülteket visszatartani. A hír hitelességét nem vonom kétségbe. Szeretném felhívni a figyelmet arra, a hírrel kapcsolatos értelmezési problémák származhatnak a média hibájából is.

Jámbor Andrásnak ismét megjelent egy cikke a Kettős Mérce blogban, amelyet nem hagyhatok szó nélkül. A cikk címe egy kerek mondat, amely pontosan kifejezi a tartalmat, hogy mit hiányol a szerző: A Magyarországon történt szexuális erőszak miért nem érdekes a magyar sajtónak?

Mostanában úgy fejezem be a napot, hogy átnézem a Bal-Rad híreit, mert bár fenntartással kell fogadni, de gyakran olyasmiről tájékoztatnak, amiről máshonnan nem értesülsz. Így jutottam ehhez a hírhez tegnap is, amely arról számolt be, hogy a kölni imám, Sami Abu-Yusuf egyedül a német nőket hibáztatja a szilveszter éjszaka történt tömeges szexuális erőszak miatt. A német szalafista mecset vezetője egy orosz televíziónak adott interjút. Egyebek mellett ez a mondat is elhangzott:

TGM a maga dörgedelmes módján, ellentmondást nem tűrő stílusban kimondta a tutit, hogy neki mi a véleménye a muszlim menekültek férfiasságról – ahogyan ő látja a hvg.hu-n megjelent cikkében a teljes igazságot a németországi nőmolesztálások ügyében. Idézem a cikket…

A kölni események után most már van arra lehetőségünk, hogy a párizsi terrortámadásokhoz képest kicsit széleskörűbben vonjuk le a tanulságokat. A párizsi események is megmutatták, hogy a terrorizmus célja félelemre kényszeríteni az európai társadalmakat. A terroristák el is érik céljukat, ha a hétköznapi életünkre nyomást tudnak gyakorolni és félelmet tudnak ébreszteni. Párizs azt mutatta meg, hogy igen, a terroristák itt vannak közöttünk, a menekültekkel együtt bejutottak Európába. De mivel már eleve itt is voltak, hisz sokadik generációs bevándorlókként köztünk éltek, ez nem okozott akkora sokkot. S bár láttuk, hogy kerülnünk kell a tömeget, ahol egyszerre sokan válhatunk célponttá, mégis azt mondtuk, hogy nem engedünk a terrorista kényszerítésnek, és nem vagyunk hajlandók változtatni a megszokott életünkön. Mára mintha ez már tovatűnt volna. A terrorizmus immár az intim szféránk része lett.