Európa iszlám megszállása

Józan érveim a liberális bevándorláspolitika ellen

Merkel nem a valódi felelősöket nevezte meg

2016. szeptember 03. 16:30 - aLEx

De az kiderül a szavaiból, hogy kik a globális nagytőke kollaboránsai

 

 

Érdekes figyelni, ahogyan Angela Merkel próbál kimosakodni a felelősségből, mert közben olykor elszólja magát. Most is ez történt. A Magyar Idők híreiben jelent meg egy rövid cikk, amely arról tudósít, hogy a „Wir schaffen das!” szavak nem Angela Merkeltől származnak. Azt ugyanis augusztus 22-én, a kancellár előtt kilenc nappal Sigmar Gabriel, a szociáldemokraták alkancellárja mondta ki először. Ezt vette át Angela Merkel, és ma már mindenki hozzá köti a szólást.

Ma már mindenki úgy emlékszik, Merkel hívta meg a szíreket Németországba. Ugyanebből a cikkből tudhatjuk meg, hogy ez sem így van. Valójában a német Szövetségi Bevándorlási és Menekültügyi hivatal augusztus 25-én – a kancellárt megkerülve – a Twitteren közzé tette, miszerint Németország beengedi a szír migránsokat. A hivatal vezetőjét két héttel később diszkréten el is távolították. Mellesleg ez sem igazán hihető, hogy egy hivatalnok ilyet mert volna tenni.

angela_merkel_2008.jpg

Angela Merkel kancellár

Ha valaki, hát Angela Merkel tisztában lehet azzal, hogy kik és miként dolgoznak ellene. Már március elején a CDU egy rendezvényén elmondta, hogy kik a migránsválság igazi felelősei. Ez a cikk akkoriban elkerülte a figyelmemet, de most elolvastam.

„A német kancellár egy CDU rendezvényen kijelentette: a szociáldemokraták és a zöldek akadályozták meg Németországot abban, hogy számos dél-európai és észak-afrikai országot biztonságossá nyilváníthasson. Ezzel gyakorlatilag korlátlan befogadásra kényszerítette a két koalíciós partner a kormányt. Az eredmény egymillió feletti migráns, kezelhetetlen problématömeg, egyre nagyobb társadalmi feszültség, el nem tagadható erőszak és terrorveszély.”

Nem értek egyet Angela Merkel kijelentésével. Az lehet, hogy a politikai felelősség a szociáldemokratákat és a zöldeket terheli egy hibás politikai döntésért, és annak következményeiért, de föl kell tenni a kérdést, hogy kinek az érdekében történik mindez! A globális nagytőke érdekeiről van szó. Angela Merkel pedig úgy tesz, mintha ő nem őket képviselné.

Ezt a hírt én teljesen más szempontból látom fontosnak. Az én szememben ez a hír azt bizonyítja, hogy a német (és persze velük együtt az européer) szociáldemokrácia, meg a zöldek már régen elárulták Európa népeinek és munkavállalóinak az érdekeit. Nem tekinthetünk rájuk másképpen, mint a globális nagytőke kollaboránsaira, azaz mint árulókra. Az idézett hírben Angela Merkel ezt saját maga mondta ki, nincs okunk kétségbe vonni, hogy így is van.

Merkel is csak a felelősséget akarja áttolni más (beosztott) politikusokra. Neki is vannak, akik megfogalmazzák a beszédeit. Meg olyanok is, akik később a magyarázkodó beszédeket megírják, hogy kimossák a szorult helyzetből a kancellárt. Hát istenem, akkor Sigmar Gabriel volt az, akitől plagizált. Akinek mellesleg szintén lehetnek beszédírói. De akárhogy nézzük is, ennek is, annak is a szavaiban a német kormány nyilatkozott. Egyebekben pedig Angela Merkel a kancellár, és nem hiszem, hogy a szociáldemokraták, vagy a zöldek mertek volna olyat tenni, amivel szembe mennek vele.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://europa-iszlam-megszallasa.blog.hu/api/trackback/id/tr1111673380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.